tegnap végleg. Ma írom ezt, miután végigaludtam a délutánt, és késő estémen megvolt a a mostanában szokásosnak mondható lelkifröccsölés. Azért éjfél körül csak nekiveselkedtem újra a tanulásnak nevezett kényszercselekvésemnek. Újra- és újra átdolgozom a tanulási koncepciót, de már-már kezdem feladni. Márpedig ezt nem tehetem meg, mondom - írom - magamnak. Még 12 nap. 12 dühös ember helyett :-), 12 nap. Bízom benned, mondta este A. Hát ez az, hogy én nem bízom lassan magamban, mondtam én. Igen ez a kérdés, azt hiszem, és ezen áll sok minden. Bíznom kell magamban, mert anélkül hiába ülök itt az anyag felett. Anyagtalanul lebegve.
Nem adom fel, míg egy darabban látsz... több darabban ritka hülyén fogok kinézni... szóval nem kéne még feladni.
Az a vicc, hogy ezt az egészet elvileg nem is írhatnám ide, mert a telefonszolgáltatóm egyirányúsította a vonalas telefonom, és így gyakorlatilag lőttek az asdl-nek, és a netnek. Valahogy most mégis felengedett a háló. Szóval mondhatni hálóba kerültem. Gyors klikk mielőtt megszakadok. Megyek vissza a dolgomra...
